Egyik csapat sem várta kedvező előjelekkel a meccset, hiszen a Fradi a legutóbbi öt tétmeccséből csak egyet tudott megnyerni (Debrecenben 2–0-ra), de a Puskás Akadémia is csak egy sikert tudott felmutatni a legutóbbi négy találkozóján, előző két bajnokiját pedig 2–7-es gólkülönbséggel bukta el.
A Leverkusen elleni Európa-liga-párharc közti bajnokira felforgatott Ferencváros érkezett, a 28. percben viszont Dibusz Dénes szomorúan konstatálhatta, hogy ahogyan a németországi összecsapáson, most is egy kipattanó után kapott gólt, Spandler jobb oldali beadása után ezúttal a kapus ütötte szerencsétlen helyre a labdát, Komáromi pedig kapásból lőtt a kapuba (0–1).
Még fel sem ocsúdhattak a szurkolók, amikor már a második felcsúti gólt láthatták, Jonathan Levi szabadrúgása után Favorov fejesét Puljic passzolta a kapu torkából a gólvonalon túlra (0–2).
A második félidőre érkezett a Debrecenből kölcsönvett Baráth Péter és az ittas vezetése után ismét kerettag Carlos Auzqui is, előbbi neve mellé gyorsan két lehetőséget is feljegyezhettek.
Az 57. percben megfogyatkozott a Puskás Akadémia Puljic rossz belépőjét követően, így bő fél órán át emberelőnyben játszhatott a bajnok.
Jött a pályára Marquinhos és Ryan Mmaee is a pályára, majd érkezett Botka mellé szálló lövése, de a vendégek is jelezték egy Gruber-kontrával, hogy nem álltak vissza teljesen.
A második félidő derekán még magasabb fokozatra kapcsoltak a hazaiak, sorra jöttek a lehetőségek – na meg a nemrégiben igazolt chilei válogatott Sagal is – , de csak nem akart összejönni az áttörés.
A 81. percben Dibusznak kellett védenie Komáromi lövését, ezt már szórványos füttyszó is kísérte, de csak néhány pillanatra, mert ment előre a Fradi, a drukkerek pedig buzdították inkább a csapatukat.
Amikor már úgy tűnt, hogy ezen a héten semmi sem jön össze a zöld-fehéreknek, jött Botka közelről kapuba szúrt lövése (eléggé potyaszagú volt azért), amivel szépítettek a hazaiak (1–2).
NB I
23. FORDULÓ
Kecskemét–Vasas 2–0 (Tóth B. 58., Banó-Szabó 84.)
Újpest–Mezőkövesd 1–0 (Mudrinszki 10.)
Ferencváros–Puskás Akadémia 1–2 (Botka 95., ill. Komáromi 28., Pulkic 37.)
Az állás: 1. Ferencváros 50 pont (47–19), 2. Kecskemét 39 (33–22), 3. Debrecen 34 (38–34), 4. Puskás Akadémia 33 (29–29), 5. Paks 32 (40–38), 6. Kisvárda 32 (34–37), 7. Mezőkövesd 28 (24–29), 8. Zalaegerszeg 27 (28–28), 9. Újpest 27 (28–38), 10. Honvéd 25 (26–36), 11. Fehérvár 24 (28–34), 12. Vasas 19 (17–28)
(Borítókép: Ez nem a Fradi hete volt, Leverkusen után a Groupama Arénában is vereség lett a vége – MTI/Kovács Tamás)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |