A nemrég bemutatott, Kokainmedve című horror-vígjátéknak köszönhetően – amelyről az Index is írt kritikát – a nagymacska története felkapott lett az interneten. A film egy fekete medve igaz történetét dolgozza fel, amelyet holtan találtak nagyjából kétmillió dollár értékű kokain mellett. A bizarr történet miatt a közösségimédia-oldalakon a szervált kokainmacskának nevezték el.
A helyi állatfelügyelet elmondása szerint a vadmacska egy januári közúti ellenőrzés során szökött meg gazdája autójából. A szökés alatt az amúgy Amiry névre keresztelt vadmacska eltörte a lábát, aminek következtében még zaklatottabbá vált. A törvények szerint Ohióban illegális 18 kilogrammnál nehezebb állatot tartani.
Az MTI beszámolója szerint Amiryt végül egy cincinnati állatvédő egyesület fogta be, majd
az elvégzett drogteszten kokaint találtak a szervezetében.
Nem ez volt az első eset, hogy a megye állatmenhelyként is funkcionáló állatvédő egyesülete olyan vadállatra bukkan, amelynek kábítószert találtak a vérében. 2022-ben az egyesület befogott egy Neo névre hallgató csuklyásmajmot, amelynek később metamfetamint mutattak ki a szervezetében.
A tavalyi eset óta az egyesületnél bevett eljárássá vált, hogy a menhelyre érkező egzotikus állatokon drogtesztet végeznek
– mondta Ray Anderson, az egyesület egyik dolgozója. Anderson azt is megerősítette, hogy Amiry tulajdonosa lemondott a szervál felügyeleti jogáról, mielőtt a cincinnati állatkert gondozásába került volna.
„A szerváltartás nagy felelősséggel jár. Az állat kiegyensúlyozott étrendet és speciális gondozást igényel, nem olyan mint egy házimacska” – mondta Julie Sheldon, a Tennesseei Egyetem állatkerti orvostudományi tanszék adjunktusa.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Forrás: https://index.hu/kulfold/2023/03/10/kokain-macska-szerval-vadallat-nagymacska-vadmacska-drog-teszt/
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |