John Honeycutt, a NASA programvezetője arról adott tájékoztatást, hogy még mindig összegzik az Artemis első űrrepülésének eredményeit, de a küldetés felülmúlta a legtöbb várakozást.
Az amerikai Holdprogram űrrakétáját (Space Launch System) orrkúpjában az Orion űrhajó-egységgel tavaly novemberben a floridai Kennedy Űrközpontból bocsátották fel, ami után a kapszula leválva a hordozó rakétáról Hold-körüli pályára állt, majd 25 nap után december közepén a Csendes-óceánba zuhanva érte el a Földet.
Az űrhajó számos kísérleti berendezést szállított, köztük magyar fejlesztésű mérőberendezést, hogy azt vizsgálja, a jármű fedélzetén milyen hatások érik majd a legénységet.
A sajtótájékoztatón Howard Hu, az Orion űrhajó-program igazgatója emlékeztetett arra, hogy a legénység nélküli, mintegy három hétig tartó repülés során az űrkapszula alig 13 kilométerre közelítette meg a Hold felszínét, valamint
rekordot állított fel abban a tekintetben, hogy a Holdat megkerülve minden eddiginél nagyobb távolságra került a Földtől.
Az illetékes elmondta, hogy a kísérleti útból több tanulságot is levontak már, ezek között említette, hogy az űrkapszula külső hőpajzsa a vártnál nagyobb mértékben szenesedett el, a rendkívüli, 5000 Fahrenheit fokos (2760 Celsius) hőhatás következtében.
A tapasztalatok között említette azt is, hogy az indítóállásban is a vártnál nagyobb károkat okozott a felbocsátás, illetve az indítótorony liftje is megsemmisült. A szakemberek most a hibák elhárításán dolgoznak.
Az Artemis-program az amerikai űrhivatal hosszú időn keresztül tervezett programja, ami ismét embert juttatna a Holdra, távlati célként állandó Hold-állomás megteremtése szerepel a tervek között, ami segítheti az ember eljutását a Marsra.
A NASA az Artemis 2 küldetést 2024 novemberére tervezi,
amikor a rakéta orrkúpjában az Orion űrhajóval négy asztronautát vinne Hold körüli pályára, a tervek szerint 10 napos úton.
A program következő állomása az Artemis 3 során pedig ismét ember léphetne a Holdra.
(Borítókép: MTI / EPA / Cristobal Herrera Ulashkevich)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |