Mától teljesen átalakul a közösségi média Európában
2024.03.08.Milliárdos állami támogatás után köddé váltak az egykori kormányüdülő tulajdonosai
2024.03.08.Ma már rengetegféle festék, matrica áll rendelkezésünkre, ha húsvéti hímes tojást szeretnénk készíteni, sőt, kapható már a boltokban eleve színes tojás is, de ne feledkezzünk el a hagyományos tojásdíszítési technikákról sem!
Ismerkedjünk meg ezekkel a módszerekkel!
A tojásfestés igen régi szokás, régészeti lelelek is bizonyítják, hogy nomád őseink is díszítettek már tojásokat, ők a mindennapi életet, illetve a hitvilágukat ábrázolták.
A hagyományos piros tojás színe Jézus Krisztus vérét jelképezi.
A hímes tojások díszítésének technikái és motívumai tájegységenként eltérőek lehetnek, így igen változatos ünnepi alkotások készültek.
Berzselés
A berzselés – amit batikolásként is ismernek – levél vagy virág rátételével díszített tojás. Petrezselyemlevelet, árvácskát, ibolyát simítanak a tojásra, ezt szorosan gézbe vagy harisnyába húzzák és festőlébe teszik. Ez hagyományosan a vöröshagyma beáztatott héjából készül, mely a tojásokat bronzbarnára színezik, kivéve a növényekkel letakart részeket.
Írókázás
Az írott tojásokat más néven viaszolt tojásnak is nevezzük. Ez tekinthető a legjellegzetesebb magyar díszítési technikának. A tojás felületét mértanilag felosztják egyenlő területekre és ezeket a mezőket íróka segítségével díszítik. Az írókával viszik fel a viaszt a tojás felületére. Száradás után langyos növényekből készült festőlébe teszik a tojást, majd onnan kivéve megszárítják, a viaszt pedig leolvasztják a tojáshéjról – például egy meleg ronggyal áttörölve -, ez alatt pedig kirajzolódik a minta. Ezután szalonnabőrrel átdörzsölve szép fényt adtak a kész műnek.
Karcolás, vakarás
A karcoláshoz először az alapszínt adják meg a tojásnak, ezt követően egy éles késsel, szikével, vastagabb tűvel levakarják róla a festéket a mintához.
Metszés, maratás
A kifújt tojásokat megírják viasszal, a két lyukas végét is lezárják viasszal (különben lebomlana az egész tojás), majd savanyú káposzta levébe vagy ecetbe teszik órákra. Ezalatt a megírt részek kivételével lebomlik a tojáshéj egy része. Erdélyben régen ez volt a fő díszítési mód, szerencsére ma is él.
Pingálás
Megkapja a tojást az alapszínt, majd arra egy vékony ecset segítségével aprólékos munkával pingálnak – általában tájegységenként különböző – motívumokat.
Azsúrozás
Az aprólékos mintát felrajzolják a tojással, majd egy speciális eszközzel áttörik, átfúrják. A kifejezetten aprólékos, sok gyakorlatot és türelmet igénylő feladat elvégzése után hasonlóan néz ki a tojás, mint egy csipkés textil.
Patkolás
A hagyomány szerint a tojáspatkolást unatkozó patkolókovácsok találták ki, ezzel is bizonyították ügyességüket. A vasalatokat ólomlemezekből vágták ki, majd szegezték a tojáshéjra óvatosan.