Az MTI beszámolója szerint a Siena környéki utakon 11 fehér murvás szektort – összesen 63 kilométer hosszúsággal – tartalmazó 184 kilométeres toszkánai viadalon két magyar volt a mezőnyben: Fetter Erik (EOLO-Kometa) egymást követő harmadik évben indult az egyik legnehezebb egynaposon, amelyen Valter Attilát (Jumbo-Visma) tavalyi negyedik helye és kiváló évkezdete után az esélyesek közé sorolták.
Fetter hosszú ideig próbált felugrani a nap háromfős szökésére, de nem járt sikerrel, így befogta őt, majd később a szökevényeket is a mezőny. Később a Jumbo-Visma társkapitányaként indult Valter – aki az előtte történt bukás miatt egy alkalommal kénytelen volt a fűre gurulni – akciók sorát indította az élcsoportból.
A bolyból 51 kilométerrel a cél előtt indult meg a hegyikerékpárban két éve olimpiai, cyclocrossban (terepkerékpár) tavaly világbajnok brit Pidcock, aki a hátralevő táv jelentős részét egyedül tette meg és végül húsz másodperc különbséggel diadalmaskodott.
A sienai főtérre vezető emelkedőn szétszakadt kissé az üldözőcsoport, a második helyet a francia Valentin Madouas, míg a harmadikat a 2018-as győztes, Valter belga csapattársa, Tiesj Benoot szerezte meg.
A magyar bajnok kiváló teljesítményt nyújtva ötödik lett.
A női versenyben – amelynek hajrájához közeledve egy megriadt, elszabadult ló zavarta meg az élmezőnyt – az SD Worx kettős győzelmet aratott: a holland Demi Vollering és a címvédő belga Lotte Kopecky kiváló csapattaktika nyomán hatszáz méterrel a cél előtt érte utol a 40 kilométert szökésben töltő amerikai Kristen Faulknert, hogy aztán egymás között döntsék el az elsőség kérdését. A győzelmet kis különbséggel Vollering szerezte meg.
Strade Bianche
férfiak (184 km):
1. Thomas Pidcock (brit, Ineos Grenadiers) 4:31:41 óra
2. Valentin Madouas (francia, Groupama-FDJ) 20 másodperc hátrány
3. Tiesj Benoot (belga, Jumbo-Visma) 22 mp h.
.5. VALTER ATTILA (Jumbo-Visma) 23 mp h.
nők (136 km):
1. Demi Vollering (holland, SD Worx) 3:50:35 óra
2. Lotte Kopecky (belga, SD Worx) azonos idővel
3. Kristen Faulkner (amerikai, Jayco AlUla) 18 másodperc hátrány
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |