A két világháború öröksége – a tömeges áldozatokkal járó kimerítő háborúk – arra késztette a Nyugatot, hogy újragondolja katonai doktrínáját. Ennek folyományaként a nyugati hadseregek kifejlesztették az úgynevezett manőverező hadviselést, amely a csúcstechnológiás fegyvereket az ellenség harci moráljának megsemmisítésére használja fel, helyezi képbe az olvasót a szakértő.
Oroszország és Ukrajna azonban sok közös örökséggel, történelemmel és hagyománnyal rendelkezik. A középkori háborúkban a taktika kevés szerepet kapott, a hangsúly a nyers brutalitáson volt, írja Sean Bell, aki a következő gondoltmenetében már a mostani háborút elemzi.
Szerinte Oroszország „Góliátja” Ukrajna „Dávidját” egy kimerítő háborúba akarja bevonni, mert ebben látja a győzelem kulcsát.
Ezzel szemben Ukrajnának meg kell találnia a módját annak, hogy a nyugati csúcstechnológiás fegyvereket kihasználva saját katonai előnyre tegyen szert – teszi hozzá az elemző.
Ez azonban kulturális kihívás elé állítja Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt – választania kell, hogy gladiátor módjára harcoljon Oroszországgal, vagy alkalmazkodjon a túlélés érdekében.
Sean Bell úgy látja, a Bahmutért folytatott elhúzódó és véres csata megmutatta a kultúrák közötti összecsapást.
Bahmut nem jelentős katonai célpont, azonban nagymértékben szimbolikus jelentőségűvé vált. Az amerikai hadsereg a stratégiai visszavonulást részesíti előnyben, hogy megőrizze az ukrán hadrafoghatóság korlátozott szintjét az előttünk álló csatákhoz, ami egy klasszikus manőverező megközelítés – írja.
Zelenszkij elnök azonban a város megerősítése mellett döntött, így belerángatta magát egy kimerítő háborúba. Ezzel kockáztatott, mert lehet, hogy ez a lépés végül Oroszországnak kedvez
– vélekedett Sean Bell, aki szerint ebben a háborúban nem lesznek győztesek, de egyik fél sem engedheti meg magának, hogy veszítsen.
„Ha Ukrajna túl akarja élni a háborút, akkor meg kell őriznie korlátozott erőforrásait, meg kell gyengítenie Oroszország harci akaratát és képességét, majd újra kell építenie magát” – írja a katonai elemző.
Az orosz–ukrán háború eseményeit folyamatosan követjük, szombati percről percre frissülő cikkünket itt találja.
(Borítókép: Volodimir Zelenszkij 2022. szeptember 9-én. Fotó: Alexey Furman / Getty Images)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |