Változókorban sem lehetetlen: ez a nyugodt alvás titka
2024.04.16.
Házasság első látásra: János sírva fakadt a párterápián, amikor szóba került a gyerekkora
2024.04.16.A vezércsel sztárja, Anya Taylor-Joy 1996. április 16-án látta meg a napvilágot Floridában, születésnapján Charlie Chaplinnel osztozik. Annak ellenére, hogy szülei polgári munkakörben helyezkedtek el, a ma 28 éves nő hamar felhívta magára a figyelmet a filmiparban.
Ugyan sokan A vezércsel című Netflix sorozatból ismerték meg az igéző szemű színésznőt, amivel kritikai elismeréseket szerzett. Díjakat tekitve Taylor-Joy a 2017-es cannes-i filmfesztivál Chopard Trófeát vitte haza volt, emellett pedig BAFTA Rising Star Award-jelölést is kiérdemelt.
2021-ben az Utolsó éjszaka a Sohóban című lélektani horrorban alakított nagyot. A produkciónak általánosságban jó visszhangja volt, Taylor-Joy alakítása mellett többi színészt, a rendezést és az operatőri munkát is dicsérték, azonban súlyos kritika érte a forgatókönyvírók munkáját, főként a befejezést illetően. Ezen felül a vártnál sokkal rosszabbul teljesített: 43 millió dolláros költségvetésből mindössze 23 millió dollárt hozott világszerte.
A színésznő az év legjobban várt filmjében is szerepet kapott, A Dűne londoni premierjén nagyon izgatottan nyilatkozott a produkcióról. Az interjúban elárulta: „Hihetetlen a stáb, nem tudnék jobb csapatot elképzelni.”
Anya Taylor-Joy 5 évvel ezelőtt a népszerű ír énekes, Hozier klipjében tűnik fel, ahol feleséget alakít.
A Blikk is megírta, hogy a színésznő április 2-án posztolt apró, de meghitt szertartásukról Instagram-oldalán. 2022-ben bolondok napján, azaz április 1-én ment hozzá Malcolm McRae, amerikai zenészhez New Orleansben. A két fiatal A vezércsel 2021-es premierjén találkozott egymással, a zenészt azonnal megihlette a színésznő, két nappal később egy egy dalt írt róla, melyt Instagram-oldalán hozott nyilvánosságra.
„Két nappal azután írtam ezt a dalt Anyának, hogy találkoztam vele. „Újra látni akarlak” a címe” – írta szerelmesen a videó alá.
A színésznő esküvői ruhája egy Dior költemény volt, Taylor-Joy a nagyszabású eseményeken is rendszeresen önti magára a márka alkotásait.
„A nap végén kettőnkről volt szó, így elszöktünk a két legjobb barátunkkal, és a lehető legvarázslatosabb napot éltük át” – mesélte Taylor-Joy. – „Ez még különlegesebbé tette, mert titoknak tűnt, amit meg kell őriznünk magunkban.”
Két éve, bolondok napján hozzámentem a legjobb barátomhoz New Orleansban. Annak a napnak a varázsa örökre beleivódott lényem minden sejtjébe. Boldog második (első) évfordulót, szerelmem… te vagy a legmenőbb.
– írja a bejegyzésben Anya Taylor-Joy. A fotókon Cara Delevine és Sebastián Faena is feltűnik.
Férje, Malcolm McRae a színésznővel egy időben hozta nyilvánosságra a fotókat a ceremóniáról, posztjában feleségéhez szól: „Most is szeretlek, és valahogy mindig is szerettelek, és ez valahogy soha nem fog véget érni. Boldog kétéves évfordulót (tegnap), gyönyörűm.”
Érdekesség, hogy a zárt körű szertartás után 2023 októberében a pár újra összekötötte életét, ezúttal a násznép jóval nagyobb volt. Olaszországba utaztak, hogy családjukkal ünnepelhessék szerelmüket, ezért nagyon hálásak – írja a People.
A házaspár második esküvőjén a sztárvilág krémje is meghívást kapott az olaszországi Velencébe, a külföldi lap információi szerint Miles Teller, Julia Garner, Nicholas Hoult és Evan Ross is tiszteletét tette a ceremónián.